Az örökletes, súlyos antitripszinhiány okozta májkárosodás kezelése ma még csak májátültetéssel lehetséges, de több, reménnyel kecsegtető gyógy­szerrel, köztük kis gátló (si) RNS-molekulákkal végeznek már II. vagy III. fázisú vizsgálatokat, így bővülhet a kezelési lehetőségek tárháza. A hu­mán antitripszin szubsztitúciós kezelést a pulmonális tünetek kezelésére engedélyezték.

Az α₁-proteináz-inhibitor (A1PI) hatásosságát α1-antitripszin-hiányos be­tegek kezelésében még sosem igazolták randomizált, placebokontrollos vizsgálatban. A CT-vel történő tüdődenzitás-mérés sokkal érzékenyeb­ben tükrözi az emfizéma progresszióját α1-antitripszin-hiányban, mint a spirometria, ezért a RAPID vizsgálatban a kezelés eredményességét CT-vel mérték.

A cikk az akut miokardiális infarktus szövődményeként fellépő kardiogén sokk kór­élettanát, előfordulását, kimenetelét és kezelési lehetőségeit tekinti át. Kieme­li a véletlen besorolásos klinikai vizsgálatok tanulságait, és sokoldalúan elemzi a kardiogén sokk szakmai ajánlások szerinti terápiáját a korai revaszkularizációtól a gyógyszeres kezelésen át a mechanikus keringéstámogatásig. Hangsúlyozza a szerző, hogy a korai revaszkularizáció arányának növelése érdekében további erő­feszítésekre van szükség.

Közismert, hogy a stroke legfontosabb rizikófaktora a nem kezelt magas vérnyomás. A terápia eredményességét nemcsak a vérnyomásértékek változásából, hanem az érfalmerevségre gyakorolt hatásból is meg lehet ítélni. Kiemelendő, hogy magyar kutatók fejlesztették ki az arteriográfot, mely különböző paraméterek (augmentációs index, pulzushullámsebesség stb.) alapján méri az érfalmerevség változását, feltételezve, hogy e paraméterek kórossága a vaszkuláris rizikófaktorok számától és súlyosságától függ. Ezért különösen érdekes az egyik cikk, melyben két vérnyomáscsökkentő szer hatását hasonlították össze viszonylag kevés beteg bevonásával. Megállapították, hogy mindkét vízhajtó csökkenti a vérnyomást és javítja az artériák merevségét jellemző paramétereket.